2011. november 17., csütörtök

Susan Boyle - Someone To Watch Over Me

Susan Boyle újraírja az Egyesült Királyság toplistájának történetét
Az eddigi rekorder, Susan Boyle újabb brit zenetörténelmi rekordot tudhat magáénak: ő az első énekesnő, akinek 2 éven belül 3 albuma debütált az Egyesült Királyság hivatalos albumlistájának 1. helyén!

A hivatalos UK chart 65 éves történelmében ilyen sorozatos sikert még egyetlen szólóénekesnő sem tudott elérni az albummegjelenések első hetében.

A várva várt "Someone To Watch Over Me" című korong a nemzetközi énekes-szenzációtól, Susan Boyle-tól villámgyorsasággal került a hivatalos brit toplista élére.

2009-ben a Britain's Got Talent tehetségkutató verseny sztárjának debütáló albuma "I Dreamed a Dream" címmel jelent meg, és ez a korong lett a világon a legnagyobb példányszámban eladott album abban az évben, ráadásul a toplisták történetében a legrövidebb idő alatt fogyott belőle a legtöbb példány. Több mint 10 millió darabot adtak el belőle, és az Amazon minden eddigi előrendelési rekordját megdöntötte. 2010-ben Susan Boyle lett az egyetlen szólóénekesnő, akinek albuma egyszerre az Egyesült Királyságban és az Amerikai Egyesült Államokban is az első helyet tudta megszerezni. Ráadásul mindezt 12 hónapon belül kétszer, hiszen az énekesnő ezt a sikert "The Gift" című albumával is elérte, ami 2010 leggyorsabban fogyó karácsonyi albuma is lett.

Simon Cowell a következőket nyilatkozta: "Nagyon örülök Susan sikereinek. Ő igazi szupersztár, és én elképesztően büszke vagyok rá."

Susan Boyle sikerei hallatán így nyilatkozott: "Ez fantasztikus hír!! Nagyon izgatott, lelkes és boldog vagyok! Mindenkinek köszönöm, aki segített abban, hogy ez megvalósuljon. Sohasem gondoltam volna, hogy akárcsak hasonló is történhet velem, amikor 2009-ben mindez kezdetét vette. Egy valami viszont biztos: ma este pezsgőt bontok, és ünnepelek! Ez óriási! Wow!"

A "Someone To Watch Over Me" című korong a következő nemzetközi sikereket tudhatja még magáénak:
- a hivatalos ausztrál toplista 1. helyén debütált, és már elérte a platina státuszt! Susan még egy díjat is kapott legutóbbi promóciós turnéján Ausztráliában azért, mert albumainak összeladása meghaladta az 1 milliós álomhatárt - beleértve debütáló albumát, mely 10-szeres platinalemez lett Ausztráliában! Ráadásul Susan Boyle fellépése az ausztrál X Factor színpadán a műsor történetének eddigi legnagyobb nézettségét hozta.
- Amerika-szerte több albumlista Top 5 pozíciójában szerepel, köztük az Amazon charton is, amin jelenleg első
- Kanadában is a Top10-ben debütált az album, mely már platinalemez, míg Írországban elérte az arany státuszt.
- Új-Zélandon a Top3-ban debütált múlt héten az album, mely itt is elérte az arany státuszt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése