2013. március 19., kedd

Antal Timi - "Így kellesz"

Érkezik Antal Timi első dala és EP-je "Így kellesz" címmel!

Első kislemezdalával jelentkezik Antal Timi, az X-Faktor 2012-es évadának legjobb női hangja! Az “Így kellesz” című Kovacsics Ádám – Major Eszter szerzemény, 3 további vadonat új Antal Timi dallal együtt, 2013. március 18-án jelenik meg, és két hétig exkluzívan a Deezeren lesz meghallgatható streaming formájában az azonos című “Így kellesz” EP-n, a Telenor jóvoltából. Az EP április 1-én válik elérhetővé (és letölthetővé) majd minden további digitalis zeneszolgáltató kínálatában.

“Amikor először meghallottam az “Így kellesz” demóját, nagyon jó érzés töltött el, boldog voltam, hogy egy ilyen vidám és érzelmes dal lesz az első dalom. Már az első hallgatás alatt beleivódott a dallam a fejembe, és csak dúdoltam magamban. A magyar szöveg csak fokozta az érzéseimet, a hideg rázott, amikor olvastam, hiszen teljesen rólam szól. Bízom benne, hogy a hallgatóknak is tetszeni fog, és a fellépéseimen velem éneklik majd a szöveget. Azt hiszem, ez tenne a legboldogabbá!” – nyilatkozta a dalról Timi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése