2013. március 7., csütörtök

Országos turnéra indult a Junkies

Fotó: Martinkó Márk
Tavaszi turnén mutatja be új dalait a közönségnek a Junkies. Az ország egyik legnépszerűbb rockzenekara a májusig tartó, várhatóan 15 állomásos körútja során ezúttal a keleti országrészt és a Felvidéket érinti. A „Mi van veled? Semmi?” című album hivatalos lemezbemutató koncertje március 23-án lesz a budapesti Dürer Kertben.

A Junkies csaknem egyéves pihenő után tavaly ősszel tért vissza a Nincs Pardon című dallal, amely egyik napról a másikra országszerte a rádiók egyik legtöbbet játszott slágere lett. A szerzemény a „Mi van veled? Semmi?” című stúdióalbumon jelent meg december 22-én. A dalokból aznap a Papp László Budapest Sportarénában adott először ízelítőt a banda, ahol a Tankcsapda vendégeként léptek fel. A fiúk február végén turnéra indultak.

- Mivel ősszel főleg a Dunántúlon léptünk fel, ezért a májusig tartó, várhatóan 15 állomásos tavaszi koncertkörút során elsősorban a keleti országrészt és a Felvidéket érintjük. Nagyon örülök, hogy most több olyan városba is eljutunk, ahol évekkel ezelőtt léptünk fel utoljára. A turné ezúttal is közös a Rómeó Vérzik zenekar legénységével, akikkel nagyon jó barátok vagyunk, és összeszokott társaságot alkotunk. A rajongóinktól pozitív visszajelzéseket kapunk arról, hogy nagyon várnak már minket, és mi is élvezzük ezeket a találkozásokat – mondta Szekeres András, a Junkies frontembere.

A decemberben megjelent album, a „Mi van veled? Semmi?” hivatalos lemezbemutató koncertje március 23-án, szombaton este lesz a budapesti Dürer Kertben.

- Az új album jó kritikákat kapott a szakma és a közönség részéről egyaránt, aminek nagyon örülünk. A szünet alatt átgondoltuk a folytatást is, és arra jutottunk, hogy a jövőben kevesebb, de minőségi koncertet adunk, mert a rajongóinknak mindig olyan élményt szeretnénk nyújtani, amiről nem érdemes lemaradni. A tervek szerint Budapesten is évente legfeljebb négy koncertünk lesz. Mivel december óta nem léptünk fel a fővárosban, nagyon készülünk a március 23-i lemezbemutatónkra. Remélem, hogy a Dürer Kertben már mindenki velünk fogja énekelni a Nincs Pardon és a Világvége című új dalaink mellett A szerelmedtől lettem ilyen című számunkat is, amihez a napokban forgatunk videóklipet. A koncerten természetesen nemcsak az új album dalait, hanem az elmúlt 18 évünk legnagyobb slágereit is játszani fogjuk. Vendégünk lesz a Rómeó Vérzik, a RedHeart és a Phoenix, szóval nagy buli várható – tette hozzá Szekeres András.

A Junkies lemezbemutató koncertjére március 21-ig lehet elővételben jegyet vásárolni Budapesten a Dürer Kertben és a Hammer Zenebarlangban. A Musicland CD-üzletben az elővételes jegy mellé 1500 forintos, kedvezményes áron lehet hozzájutni a „Mi Van veled? Semmi?” című albumhoz is.


A jegyek elővételben 1500, a helyszínen pedig 1800 forintba kerülnek.

Az esemény meghívója és az elővétel részletei:
http://www.facebook.com/events/490586460984575/

A Nincs Pardon klipje:
www.youtube.com/watch?v=0S8Q_a78r-o

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése