2012. május 23., szerda

Slash: "Apocalyptic Love"


Slash-t senkinek nem kell bemutatni. A "kalapos gitáros" már 25 évvel ezelőtt beírta a nevét a rock and roll nagykönyvébe, amikor megjelent legendás ex-zenekara, a Guns N' Roses "Appetite for Destruction" című albuma. Slash akkor 22 éves volt. Azóta több zenekarban, formációban megfordult, most pedig napvilágot látott második szólóalbuma, az "Apocalyptic Love".


Első önálló lemeze, amely a "Slash" címet viselte, a Billboard Top 200 listáján a 3. helyen debütált 2010 márciusában. Az iTunes-on 13 országban első helyre került. Nemzetközileg több mint egy tucat országban Top 5 helyezést ért el, ebből például Japánban és Új-Zélandon is első volt.

Azon a lemezen szinte minden dalt más énekessel rögzített a gitáros, többek között a Cultos Ian Astbury, a Motörheades Lemmy, Ozzy Osbourne, a Soundgardenes Chris Cornell vagy a Wolfmotherös Andrew Stockdale közreműködésével. Ám az egyik énekessel, az Alter Bridge-es Myles Kennedyvel hosszabb távú együttműködés született, és az új Slash-szólóalbum összes dalában ő kapta kezébe a mikrofont. Ugyancsak minden számban közreműködött Brent Fitz (dob), Todd Kerns (basszusgitár) és Eric Valentine (producer) is. A dalokat Slash és Kennedy írták. A felvételek élőben készültek Eric Valentine producer stúdiójában, a hollywoodi Barefoot Recording Studios-ban.

Slash:
Mylesról és arról, hogy az előző lemezzel ellentétben minden dalt ő énekel az új albumon:
"Myles énekelt két dalt az első lemezen, ez arra inspirált, hogy turnéra őt vigyem magammmal, ebből pedig az következett, hogy most már minden dalt ő énekel. Zeneisége, dalszövegei és a torka is fantaszikus."

A többi zenésztársról:
"Brent az egyik legjobb dobos, akivel valaha zenéltem, erőteljes és szexis a játéka. Todd egy fantasztikusan tehetséges basszusgitáros, kreatív és gyorsan tanul. Mindemellett még énekelni is tud."

Arról, hogy miben különbözik az új album az elsőtől:
"Myles és én írtuk az új anyagot együtt, és ez a legnagyobb különbség. Az előző lemezen csomó társam volt a dalszerzésben. Brent és Todd ritmusszekciója pedig sokkal dinamikusabb, sokkal egységesebb."

Eric Valentine-ról:
"Eric egy nagyon tehetséges muzsikus, de ugyanolyan tehetséges hangmérnök is, így tökéletes producer. Könnyű vele dolgozni, türelmes, a munkájának él. Nagyon hasonlóak vagyunk. Bármikor felhívhatom, ha támad egy jó ötletem, vagy felmerül bennem egy kérdés. Mindig elemében van, és én ezt nagyra értékelem."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése