2012. május 22., kedd

Új Far East Movement-lemez

A 2003-ban alakult, amerikai elektro-hiphop kvartett tagjai japán, kínai, koreai és fülöp-szigeteki felmenőkkel rendelkeznek. A Far East Movement első nagylemeze, a Folk Music 2006-ban jelent meg, erről került ki a Round and Round című kislemezdal, mely a Halálos iramban: Tokiói hajsza című film betétdalaként aratott sikert, s egyben be is futtatta a zenekart. Az igazi áttörést azonban a 2010-es Free Wired hozta meg, ami a Billboard rap slágerlista negyedik helyéig emelkedett. Május 21-én jelent meg új lemezük, a Dirty Bass, olyan vendégelőadókkal, mint Pitbull, Bill Kaulitz a Tokio Hotelből, Natalia Kills és YG. A lemez producerei között találjuk a The Stereotypes-ot, RedOne-t, Sidney Sampsont, és Martin “Cherry Cherry Boom Boom” Kierszenbaumot. A Justin Bieber közreműködésével készült Live My Life a megjelenés első hetében öt országban került az iTunes lista élére és világszerte 18 slágerlistán került be a Top 10-be, a dalhoz készült videót pedig már majdnem 4 millióan nézték meg a Youtube-on. Szintén ehhez a számhoz készített nagy sikerű remixet a Sziget Fesztiválon is fellépő LMFAO magasabbik tagja, Redfoo.

Klip: http://www.youtube.com/watch?v=Avx35Mjkkhw&ob=av2e
Web: http://www.fareastmovement.com/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése