2012. május 20., vasárnap

Német világsztár előtt a Dirty Slippers


Javában zajlik a gyulai Dirty Slippers tavaszi-nyári turnéja, mely első ízben már külföldre is eljutott. A srácok lendületes koncertjeinek híre azonban messzebbre jutott, mint gondolták volna. Nemrégiben meghívást kaptak Németország egyik vezető pop-rock csapatától a Sportfreunde Stiller-től egy közös koncertre. A német zenekar 2003-ban az Ein kompliment című slágerével hódította meg a német ajkú országok slágerlistáit, mely 2009-ben, még az MTV Unplugged verzióban is újra befutó lett. A zenekart többször jelölték Viva Comet és MTV EMA díjra is, emellett pedig Ők büszkélkedhetnek azzal a címmel is, hogy a német fociválogatott kedvencei lettek, amiért 2006-ban meg is írták a futball VB himnuszát, melyet közel 1 millió ember előtt adtak elő a Brandenburgi Kapunál. A dobok mögött Bastian Schweinsteiger ült, a német válogatott klasszisa. Ez a remek zenekar figyelt fel Lázárékra, akikkel kiegészülve május 21-én, Budapesten, a világ legjobb klubjának választott A38-as hajón adnak koncertet.

- Nekem a gyerekkoromat jelenti a Stiller, Édesanyám ágán a rokonságunk Németországban lakik, így emlékszem, hogy 8-10 éve egy nyaralás alkalmával ismertem meg a zenéjüket, ami nagyon megtetszett. Éppen ezért hatalmas élmény lesz Velük közösen színpadra állni, felkötjük a gatyát és mindent bele fogunk adni, ahogy eddig is! – mondta Lobó-Szalóky Lázár frontember.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése